2012. július 11., szerda

Akik bírják a kánikulát...

Vannak, akik jól bírják a hetek óta tartó kánikulát.

Egyik reggel kivirágzott az egyik kaktuszunk. Még sosem láttam igazi "kaktusz virágát"

A másik virágos öröm a ház melletti rózsabokor. Kb. két éve ültettem ki a kertből, mert túl nagy volt neki az árnyék és csak levelezett, nyújtózkodott, de virágot nem hozott. Első évben csak vegetált, abban sem voltam biztos, hogy megmarad. Néhány bimbót azért hajtott, de szinte azt sem tudtam, hogy milyen színűek lehetnek, mert valaki mindig letépte őket, mielőtt kinyíltak volna. Idén látszott, hogy jóval több virágot hozna, többször tele volt gyönyörű bimbókkal... De sorra megismétlődött a tavalyi: mielőtt kinyílhattak volna, valaki mindig levágta őket. Határozottan látszott, hogy vágva vannak, nem törve. Nem is értem a helyzetet: valaki ollóval a zsebében járja a kertvárosokat és így gyűjti össze a virágcsokrot, amit aztán árulhat valahol...? Volt, hogy este tízkor még meg voltak a virágok, másnap reggel hatkor pedig már csak a levágott csonkok... Igazából nagyon lehangoló, a ház mellé nem is ültetek semmit, pedig olyan szép virágos sáv lehetne, mert sok napsütést kap (Eddig bármit ültettem ki: bokrot, tuját - két napon belül mindent elloptak. A virágokat - árvácska, büdöske - szimplán kitaposták). De nem keseregni szeretnék. Valami csoda folytán a most virágzásnak induló bimbókat nem bántotta senki, így gyönyörködhetem a rózsaszín virágokban. :-)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése