Ady Endre: Az Értől az Oceánig
| Az Ér nagy, álmos, furcsa árok, |
| Pocsolyás víz, sás, káka lakják. |
| De Kraszna, Szamos, Tisza, Duna |
| Oceánig hordják a habját. |
|
| S ha rám dől a szittya magasság, |
| Ha száz átok fogja a vérem, |
| Ha gátat túr föl ezer vakond, |
|
| Akarom, mert ez bús merészség, |
| Akarom, mert világ csodája: |
| S befut a szent, nagy Oceánba. |
|
|
Ez a vers járt ma a fejemben. Vajon a "nagy, furcsa árokból" el lehet jutni az óceánig? Azt is tudom, hogy Akarom. Magyarul mondjam? :-)
Egy végzős osztály kormányosaként sok mindennel szembesül az ember. És persze rengeteg kérdéssel. Miért kevés az, ha a 37-ből 22-en ott vagyunk a reggeli misén? Miért baj az, ha valaki elmegy fontos dolgokat intézni a 7. óráról? Miért baj az, ha valaki puskázik a magyar dolgozatnál? És még sorolhatnám... És néha úgy érzem, én se tudom a válaszokat. Egyszerűen ott van bennem a "CSAK" És persze ott vannak ezek mellett azok a kérdések, amit csak én teszek fel... Milyen alapon kérem számon rajtuk, hogy ne puskázzanak, ha van, hogy készületlenül érkezem az órára? Milyen alapon kérem számon a misét, ha néha én is elfelejtek a gyerekemre odafigyelni, hogy rendesen bepakolta-e a táskáját, stb.
Érzem, milyen kellemes a meleg, langyos, káka-lakta víz. Jó benne. Elnyúlni, lehunyni a szemem és álmodozni, a jó, meleg, langyos vízben. De valami huncut szellő elhozza az Óceán sós illatát. És kapitányként az Óceánon akarom látni a hajóm és minden matrózát. És persze magamat is :-)
"Akarom, mert ez bús merészség/akarom, mert világ csodája..."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése