Két napja sikerült az autó ajtaját az egyik ujjára csapni, aminek eredménye: kék ujj, dagadás, aggódás, hogy leesik a köröm és persze fájás hegyek. Úgyhogy irány a sebészet. amíg várakoztunk, kérdeztem, hogy titokban kicsit nem bánná- e, ha eltört volna az ujja. Én még élénken emlékszem mazochista, vagy tán feltűnési viszketeg kamasz lényemre, akinek a gipsz valami izgalmas dolog volt. (Ma már nincs az a feltűnési vágyam, amiért bármi fájdalmat bevállalnék :-)
Szóval Kinga nem vágyott gipszre. Aztán röntgen és megkaptuk a megnyugtató eredményt: törés nem látható. Ballagunk lefele a lépcsőn és Kinga bevallja: "Azért picit nem bántam volna, ha eltörik"
Újabb sor az orvosnál, aki alaposan végigböngészi a képet és megállapítja: az ujjhegy végén apró repedés. Egy kellemetlen beavatkozás, amit nem nézhettem (nem is akartam, doktor úr szerint AVH-s módszereket idézett). Kinga pedig végig nyöszörgöte, mert nagyon fájt neki... Végül egy hatalmas kötés az ujján, és felmentés tornából egy hónapig.
Hazafele menet aztán minden kiderült: azért nem akarta, hogy eltörjön az ujja, mert akkor begipszelik, az pedig nagyon viszket. Viszont azért akarta, hogy picit mégis eltörjön, hogy ne kelljen tornásznia. Boszorkány a csaj. Pontosan ez lett az eredmény...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése