Almádiban a gyerekek kaptak két vicc újságot (uhh...emlékszik valaki még a régi Hahotára?), amelybe lelkesen bele is vetették magukat. Kinga még a strandról kijövet, menetközben is azt olvasta és meg is osztotta velünk a viceeket. Persze kicsit ugrattuk, hogy az olvasástól nem néz a lába elé és el fog esni. Mire Bazsi - szokás szerint a nemlétező bajsza alatt dörmögve:
"Az csattanós poén lesz"
2012. július 12., csütörtök
2012. július 11., szerda
Akik bírják a kánikulát...
Vannak, akik jól bírják a hetek óta tartó kánikulát.
Egyik reggel kivirágzott az egyik kaktuszunk. Még sosem láttam igazi "kaktusz virágát"
Egyik reggel kivirágzott az egyik kaktuszunk. Még sosem láttam igazi "kaktusz virágát"
A másik virágos öröm a ház melletti rózsabokor. Kb. két éve ültettem ki a kertből, mert túl nagy volt neki az árnyék és csak levelezett, nyújtózkodott, de virágot nem hozott. Első évben csak vegetált, abban sem voltam biztos, hogy megmarad. Néhány bimbót azért hajtott, de szinte azt sem tudtam, hogy milyen színűek lehetnek, mert valaki mindig letépte őket, mielőtt kinyíltak volna. Idén látszott, hogy jóval több virágot hozna, többször tele volt gyönyörű bimbókkal... De sorra megismétlődött a tavalyi: mielőtt kinyílhattak volna, valaki mindig levágta őket. Határozottan látszott, hogy vágva vannak, nem törve. Nem is értem a helyzetet: valaki ollóval a zsebében járja a kertvárosokat és így gyűjti össze a virágcsokrot, amit aztán árulhat valahol...? Volt, hogy este tízkor még meg voltak a virágok, másnap reggel hatkor pedig már csak a levágott csonkok... Igazából nagyon lehangoló, a ház mellé nem is ültetek semmit, pedig olyan szép virágos sáv lehetne, mert sok napsütést kap (Eddig bármit ültettem ki: bokrot, tuját - két napon belül mindent elloptak. A virágokat - árvácska, büdöske - szimplán kitaposták). De nem keseregni szeretnék. Valami csoda folytán a most virágzásnak induló bimbókat nem bántotta senki, így gyönyörködhetem a rózsaszín virágokban. :-)
2012. július 9., hétfő
New York-i sajttorta
Hozzávalók:
25 dkg omlós keksz
10 dkg olvasztott, langyos vaj
50 dkg mascarpone
25 dkg krémsajt
15 dkg porcukor
2 cs. vaníliás puding
1 citrom reszelt héja
1 dl tejföl
3 tojás
25 dkg omlós keksz
10 dkg olvasztott, langyos vaj
50 dkg mascarpone
25 dkg krémsajt
15 dkg porcukor
2 cs. vaníliás puding
1 citrom reszelt héja
1 dl tejföl
3 tojás
Az apróra zúzott kekszet (zacskóba tettem, húskopfolóval nekiestem - miközben az összes "szeretett" személyre gondoltam, jó alaposan elláttam a baját :-) ---- na szóval az apróra zúzott kekszet összekevertem az olvasztott vajjal és egy kivajazott tortaformába nyomkodtam. 150°C-ra előmelegített sütőben 10 percet sütöttem. Az eredeti recept szerint nem kell barnára sütni, csak ez a tíz perc számít.
Eközben a többi hozzávalót jó alaposan kikevertem robot géppel (a tojást csak a legvégén tettem hozzá), majd amikor kicsit kihúlt a tésztalap, rátettem ezt a krémet. 50 percig sütöttem, még lágynak tűnt a krém., de a teteje szépen barnult. A kamrában töltötte az éjszakát és a krém szépen megszilárdult.
Reggel még egy piros málna zselét is a tetejére varázsoltam...
Szerintem legközelebb egy kicsit több cukrot elviselne szerintem, de a család szerint pont jó volt...
Akkor még egyszer kihangsúlyozom, hogy az eredeti recept kicsit másképp szólt, és az itt található.
Sok sajtos születésnapi lakoma (Andris kedvére)
A nyári ünnepi szezonban elérkeztünk Andris szülinapjához, aki most épp sajt-korszakát éli. Ezért az ünnepi menü minden fogásában szerepelt a sajt. Tehát.
Sajtos menü Andris kedvére:
Sajtkrémleves
Grillezett finomságok: hús, sajt, zöldségek - ez volt a Balu által épített grillező felavatása
Sült cukkini, padlizsán, paradicsom, hagyma - sajttal megszórva
Grillezett sajt
Fadobozában sült camember
Készülnek a sültek
2012. június 24., vasárnap
Születésnapi lakoma
Ma tartottuk a szülinapomat, így a konyhának a közelébe sem mehettem :-)
Aszalt szilvával töltött csirkemell baconba gönyölve, reszelt sajttal megszórva - Bazsi készítette
A menü:
Egres leves - Balu készítetteAszalt szilvával töltött csirkemell baconba gönyölve, reszelt sajttal megszórva - Bazsi készítette
Részeges szelet - Kinga ügyeskedte
... sajnos erről nincs kép...
2012. június 23., szombat
Kamaszgyereket ne kérdezz...
Iszonyú húzós hét: kb. 700 tankönyvigénylő adatainak gépre vitele, 31 bizonyítvány megírása - rengeteg elégségessel (ez a leghosszabb beírható értékelés :-), ugyanez még egy dokumentumba, és persze érettségiztetés reggel-délben-este...Magyarul reggel 7.30kor már a suliban, este 7-ig... Egy ilyen hét utolsó napjaiban felbukkantak némi kamaszgyerekek Bazsi mellett. A dolognak ez a része ok, bár néha elgondolkozom, hogy az utca mennyire értékeli a kamasz-nyerítést - jut ebből bőven a kánikula miatt nyitott ablakok végett. Engem persze hívogat az ágy, de nem így a fiúkat. Az aktuális EB meccs végén megjelennek, mert éhesek. Gyártom a rántottát, olvasztott sajtot, persze közben dohogok, az órára pillantva
"Pont tíz óra van. Ilyenkor már nem eszik az ember. Hogy vagytok ilyenkor képesek még enni? mit lehet ilyenkor enni..."
Bazsika, szemrebbenés nélkül, a bajsza alatt dörmögve:
"Tízórait"
"Pont tíz óra van. Ilyenkor már nem eszik az ember. Hogy vagytok ilyenkor képesek még enni? mit lehet ilyenkor enni..."
Bazsika, szemrebbenés nélkül, a bajsza alatt dörmögve:
"Tízórait"
2012. május 29., kedd
Grafikon elemzés (+16)
Grafikon elemzés Balu módra -bocsánat, csúnya szó lesz benne - :
sz@r sincs a bankszámlán ....... sz@r sincs a bankszámlán .... sz@r sincs a bankszámlán... PÉÉÉÉNZ... sz@r sincs a bankszámlán....sz@r sincs a bankszámlán....sz@r sincs a bankszámlán
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)