Bár egy korábbi bejegyzésemben már búcsúztattam a nyarat, azért nem engedtük el annyira egyszerűen. Tegnap összecsomagoltam a gyerekeket (Kingát némi terror árán :-), és irány a Velencei tó. A víz kifejezetten kellemes volt, gyerekek élvezték és Kinga nyerte a snapszer partit. Dél fele pedig legnagyobb megelepetésünkre elkezdődött valami Európa nap. Karaoke, vetélkedő és fellépő "sztárvendégek" :-) Csézi és a Desperado, illetve az előbb említett programok sem hozták különösebben lázba a családos, fürdőruhás népet. Bár, szerintem joggal nem lelkesedtünk, de az előadók becsülettel teljesítették a szerződésben vállaltakat (gondolom én). Viszont beharangozták Falusi Mariannt is, akire már én is kiváncsi voltam :-) Bár, az újabb "nyomjunk egy playbacket, aztán húzzunk haza" típusú dolgokból kicsit elegem volt. Nemcsak a mai délutánra gondolok, a nyáron volt szerencsénk néhányhoz... Végre megérkezett Falusi Mariann, felment a színpadra...És ott volt. Énekelt. Nem is akárhogy. Kommunikált velünk. nem is akárhogy. És ahogy a New York, New York-ot énekelte... Libabőrös lettem.
Sőt, amikor nem figyeltem a gyerekek is együtt énekelték a számokat. Fantasztikus élmény volt!!!
Háttérben a szörfösök, Velencei tó...
A vonatunk közben elment, de egy cseppet sem bántuk, mert így Andris visszacsobbant és a lemenő nap fényében szinte egyedül fürdött.
Egy pompás grillezett hot-doggal fejeztük be a napot. Az ajándék napot a Nyártól.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése