2011. augusztus 16., kedd

Bagett

Még nyár közepén találtam egy bagett receptet valamelyik újságban. Ott motoszkált a tudatalattimban, most hétvégén elhatároztam, hogy kipróbálom. De addigra az újságot nem találtam :-) Így végül is a "szokásos" kenyér tészta receptemmel készítettem el:

50 dkg liszt
só, cukor
1 dl olíva olaj
1 szárított élesztő
tej

A kenyérdagasztó géppel bedagasztottam, majd három bagettet formáztam belőlük. Amíg kelt a tészta, tovább kutattam az újság után és sikerrel megtaláltam, úgyhogy ha a recept nem is, a folyamat befejező része egyezett.

A három bagettet még 45 percig kelesztettem (sütőpapírt tettem alájuk és úgy igazítottam, hogy közöttük megcsípve kicsit felemeltem, így egymást tartották a bagettek, de nem ragadtak össze). A sütőt előmelegítettem és egy tepsi vizet tettem az aljára. A bagetteket megspricceltem vízzel, mielőtt a sütőbe tettem volna, majd az első öt percben még kétszer fröccsköltem őket. A sütés hőfokát nem találtam el, mert a tetejük hamar pirulni kezdett, ezért csak alsó sütést állítottam be és mérsékeltem a hőmérsékletet. Az eredmény: a bagettek pillanatokon belül eltűntek, ahogy ehető hőmérsékletűre hűltek.

 A képet Kinga készítette, szerinte még kellett volna egy hatalmas sütőkesztyű is, de az sajnos nem volt :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése